Jogsira fel, fiatalok!

Szerezz jogosítványt 25 000 forint állami támogatással

A 20 évnél fiatalabbak „B”-kategóriás jogosítvány megszerzését szorgalmazza az a 2018. július 1-jétől hatályba lépő rendelet, melyben a kormány legfeljebb 25 000 forintig visszaigényelhető térítést ír ki. Az anyagi támogatás felhasználható akár a KRESZ-tanfolyamra, de a vizsga díjára is, melyet a Magyar Államkincstárnál lehet igényelni. 

Jogosultság

  • aki a KRESZ vizsga napján a 20. életévét még nem töltötte be.

Ügymenete

  • A támogatás megállapítására irányuló eljárás írásbeli kérelemre indul. A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (a továbbiakban: NYUFIG) a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek vizsga sikeres letétele napjától számított egy éven belül elektronikus űrlapon vagy formanyomtatványon kell benyújtani.
  • A kérelmező hitelt érdemlően igazolja a megfizetett díjakat (iskolánk minden esetben minden befizetett összegről névre szóló számlát ad tanulóinak)
  • A közlekedési hatóság a NYUFIG megkeresésére a kérelmező vonatkozásában közli a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges sikeres közlekedési alapismeretek vizsga letételének tényét és a vizsga napját.
  • A támogatást a NYUFIG a megállapító határozat kiadását követő 13 napon belül a kérelemben megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára utalással folyósítja.

Az eljárás költségmentes, határideje 30 nap.