MAGURA AUTÓSISKOLA - Békéscsaba és Békés megye

5600 BÉKÉSCSABA, KAZINCZY U. 11. SZ.

TELEFON: 20/944-7000, 20/944-8000

MAGURA HUNGARY KFT AUTÓBUSZOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS - Békéscsaba és Békés megye

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÚTI VEZETŐK UTÁNKÉPZÉSÉRŐL

 

A közúti közlekedésről szóló (módosított) 1988. évi I. törvény írja elő kötelezően az utánképzést azoknak, akiket a bíróság közlekedési bűncselekmény miatt a közúti járművezetéstől eltiltott, vagy akiknek a vezetői engedélyét a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt hozott határozata alapján legalább 6 hónapra visszavonta.

Az utánképzésre jelentkezéskor minden ügyfél hozza magával: a kötelezés alapjául szolgáló határozatot, bírói ítéletet, végzést (amelyből kitűnik, hogy mikor, miért és mennyi időre vonták vissza vezetői engedélyét). A vezetői engedély érvényességéről szóló igazolást (amely tartalmazza, hogy egészségügyi szempontból mely időtartamra és milyen korlátozással alkalmas), személyi igazolványát vagy egyéb olyan személyazonosságát igazoló okmányát, amelyből a személyazonosságára és lakhelyére vonatkozó adatok egyértelműen megállapíthatóak (útlevél, katonai igazolvány, személyazonosító igazolvány, stb.), valamint a feltárás díját (attól függően, hogy milyen járműkategóriával történt az esemény).


Nemzetközi kategóriák:  

A

járműkategória

15.440 Ft

AK

járműkategória

14.810 Ft

A1

járműkategória

14.710 Ft

B

járműkategória

18.220 Ft

BE

járműkategória

19.335 Ft

C

járműkategória

25.615 Ft

CE

járműkategória

29.315 Ft

C1

járműkategória

23.010 Ft

C1E

járműkategória

24.490 Ft

D

járműkategória

27.610 Ft

D1

járműkategória

20.515 Ft

D1E

járműkategória

20.940 Ft

Nemzeti kategória:  

K, M, T

járműkategória

11.500 Ft


A jelentkezés időpontja: amikor az ügyfél a feltárás díját pénztárunknál befizeti.

A rendelet értelmében az utánképzést a jelentkezéstől számított 60 napon belül be kell fejezni.

A jelentkezés alkalmával megtörténik az adat-felvételezés, és az ügyfél tudomást szerez a feltárás időpontjáról és helyéről.

A feltáráson résztvevő személy vezetésre képes állapotban jelenjen meg a személyazonosságát igazoló okmányával!

A FELTÁRÁS MENETE


  • A közlekedési jogszabályok és a járművezetés elmélete tárgykörből számítógépes elméleti feltáráson kell részt venni. Megoldására 50 perc fordítható.
  • A közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak a feltárása vezetési próbán történik, ennek időtartama legfeljebb 50 perc.
  • A pszichológiai feltárás időtartama szintén 50 perc.

E három tárgykörben a feltárás egymás után történik, ezért 3 óra aktív részvételt igényel.

A feltáró csoport ezután összeül és a rendelkezésre álló információk alapján (melyben a kötelezés alapjául szolgáló határozat is szerepel) dönt, hogy az utánképzési programok közül a kötelezett problémájának megoldását melyik program szolgálja leghatékonyabban.

Az ügyfél a feltárás eredményéről -besorolásáról- még aznap tudomást szerez, így lehetősége van arra, hogy a program díját azonnal befizesse és a foglalkozások időpontjáról és helyéről tájékozódjon. Ezzel lerövidítheti az "átfutási időt" (60 nap) és fölöslegesen nem kell beutaznia.

 

A PROGRAMOK TARTALMA


I. program:

A közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás.

időtartama:

díja:

6 óra

 

két foglalkozásból áll, + elméleti vizsgával zárul.

40.250 Ft, pótvizsgadíj: 5.750 Ft


II. program: "B" kategória esetén

A közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak megszün­tetését célzó járművezetési gyakorlati foglalkozás.

időtartama:

díja:

7 óra

 

négy foglalkozásból áll, + gyakorlati vizsgával zárul.

53.760 Ft, pótvizsgadíj: 6.720 Ft


III. program:

A közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás.

időtartama:

díja:

12 óra

 

két foglalkozásból áll.

69.000 Ft


IV. program:

Magatartásformálás

időtartama:

díja:

25 óra

 

öt foglalkozásból áll.

143.750 Ft


V. program:

Az "enyhén ittas vezetők" foglalkozása.

időtartama:

díja:

7 óra

 

egyszerre megtartva.

40.250 Ft

E program a jogszabály meghatározása alapján önállóan nem alkalmazható.

Kapcsolt programok díjai:

 

 

V + I. program

V + II. program

V + III. program

80.500 Ft

100.730 Ft ("B" kat.-nál)

109.250 Ft


VI. program:

A "közepesen ittas vezetők" foglalkozása.

időtartama:

díja:

15 óra

 

három foglalkozásból áll.

86.250 Ft


VII. program:

A "súlyosan ittas vagy visszatérően ittas vezetők" foglalkozása.

időtartama:

díja:

25 óra

 

öt foglalkozásból áll.

143.750 Ft

 

FIGYELEM!


A 139/1991.(X.29.)Kormányrendelet alapján nem adható ki igazolás, illetőleg bizonyítvány annak, aki valamely foglalkozáson nem vett részt, vagy azon járművezetésre alkalmatlan állapotban jelent meg.

A program elvégzése után egy meghatározott időpontban az igazolás átvehető, ezt az eljáró hatósághoz kell eljuttatni az eltiltás lejárta után.

Utánképzésre lehet jelentkezni leghamarabb a határozat jogerőre emelkedése után, de legkésőbb az eltiltás lejárta előtt 60 nappal.

 

A JELENTKEZÉS HELYE


Nemzeti Közlekedési Hatóság

Dél-alföldi Regionális Igazgatósága

Békéscsabai Iroda

H-5600 Békéscsaba, Szarvasi út 107. B" épület

"Vizsga- és Utánképzési ügyintézés" ablaknál


ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ


hétfő-szerda
 

de. 8.30 - 12.00 óráig
du. 13.00 - 15.00 óráig

csütörtökön-pénteken

de. 8.30 - 12.00 óráig

pénztári órák

8.00 - 12.00 óráig

ha van délután ügyfélfogadás:

13.00 - 14.30 óráig


TELEFONSZÁM


66/549-340